Posted on

Az öcsém, és az ő nagy ötletei

Nagyon ritkán találkozunk a öcsémmel, mert ő Budapesten lakik, míg mi a Balaton partján. Ha az ideje engedi, akkor el szokott jönni hozzánk, de ez csak pár havonta fordul elő. A szüleink is Budapesten élnek, egy nagy családi házban. Bár mostanában egyre többször mondják, hogy eladják azt a nagy házat, mert kettőjüknek minek. Bőven elég lenne nekik, egy fele ekkora is, és a kert sem szükséges, hogy ekkora legyen, mert a mostani, majdnem 1900m2. Nekik pedig, egy kisebb is bőven elég lenne, amit ők rendben tudnának tartani, akkor nem kellene segítséget kérni állandóan.

Tovább a cikkre

Posted on

Egy kis baráti szívesség

motorcycle-500910_1280Karcsi, és én, már lassan 2 éve, hogy házasok vagyunk. Előtte két évig udvarolt, míg rászánta magát a lánykérésre. Van egy kis házunk, a falu szélén, helyes kis udvarral, sokszor csinálunk baráti összejöveteleket, ilyenkor bográcsozunk, vagy szalonnát sütünk.

Tovább a cikkre

Posted on

Újruhákat kell vásárolnom

Tavasz közeledtével, rá kellett jönnöm, hogy pár új felsőt, farmert kell vásárolnom, Dezsőnek a férjemnek, szintén szüksége  van ezekre a dolgokra.

Ki ne szeretne vásárolni

Igaz, sok férfi nem szeret szerintem vásárolni csak abból indulok ki, hogy az én férjem sem igazán szeret, hisz azt sem tudja sokszor, hogy ha elküldöm mondjuk egy tejért, akkor milyet kell hozzon?! Nem tehet róla, hiszen nincsen hozzá szokva, hogy neki kelljen bármit is vásárolni. Persze, van amire én mondtam azt, hogy ezt hozz

Tovább a cikkre

Posted on

Gyerekkorom legviccesebb kirándulása

Ara nem emlékszem pontosan hogy hányadikas lehettem, de talán 3. vagy 4. osztályos. Jött a szokásos tavaszi jó idő, és a kirándulás téma…

Az úti cél

A hosszas szülői értekezlet után, anyám mosolyogva jött haza, hogy a veszprémi állatkertbe megyünk majd kirándulásra, pár hét múlva. Igaz voltunk már ott, két éve is, és el tudtam volna képzelni, hogy máshová menjünk, mondjuk egy kalandparkba, vagy valami hasonlót, de ez van, elfogadtam.

Tovább a cikkre

Posted on

Apám nyomdokaiba lépek

Már hét éve, hogy az iskolából kiszabadulva, egy helyen dolgoztam. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert egy nagyon szuper helyre kerültem gyakorlatra, hol sok mindenre megtanítottak.

Pincérnek tanultam, mindig is ez akartam lenni. Apám is az volt, és sokat mentem vele, ha lehetett a munkahelyére. Megbíztató embernek tartották, így soha nem szóltak azért, ha én is ott voltam hétvégén pár órát. Annyi vendég sem volt hogy zavartam volna, és ők is ismertek már engem.

Tovább a cikkre