Posted on

Apám nyomdokaiba lépek

Már hét éve, hogy az iskolából kiszabadulva, egy helyen dolgoztam. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert egy nagyon szuper helyre kerültem gyakorlatra, hol sok mindenre megtanítottak.

Pincérnek tanultam, mindig is ez akartam lenni. Apám is az volt, és sokat mentem vele, ha lehetett a munkahelyére. Megbíztató embernek tartották, így soha nem szóltak azért, ha én is ott voltam hétvégén pár órát. Annyi vendég sem volt hogy zavartam volna, és ők is ismertek már engem.

Az én álmom is az volt, hogy egyszer majd pincér leszek, és hogy milyen sok tányért tudok majd feltenni a kezemre én is, úgy mint apám.

Emlékszem egyik alkalommal, milyen muris volt, mikor apa, az egyik munkatársával versenyezett, hogy ki tud több kistányért a kezére tenni? A konyháról kihoztak két nagy stóc tányért, és elkezdték pakolni felfelé. Egyet ide, egyet oda, és csak gyűltek a tányérok, a kezükön. Ez nagyon tetszett! Lehet itt szerettem bele, ebbe a szakmába én is.

Szóval vendéglátó ipari iskolába mentem, mindenre megtanítottak, amire csak lehetett.

Egy nagyobb hotelbe kerültem gyakorlatra, és mivel látták rajtam, hogy nem egy elveszett gyerek vagyok, mindenben segítettek. Megmutatták, mit hogyan kell, hogyan kell, a vendéggel bánni. Sok külön rendezvény is volt, amire ha elmentem, még egy kis pénzt is kaptam érte. Voltak orvosi konferenciák, lakodalmak, egyéb összejövetelek. Elég sok asztal volt, ezek is fel voltak osztva a pincérek között. Míg nem voltam felkészülve rá, addig csak besegítettem, az egyik pincérnek. Ha jól emlékszem, másodikas középiskolás lehettem, mikor az egyik alkalommal én is kaptam 8 asztalt. Nagyon izgatott voltam, de tudták, készen állok a feladatra.

Elmondták, hogy figyeljek, a tanultakra; ne felejtsem, mindig középről indulunk. Ha látom, hogy ott már viszik az elő ételt, akkor én is mehetek érte, és onnantól kezdve, minél hamarabb hordjam ki a fogásokat. Remekül ment az este, és meg is voltak elégedve velem.

Az érettségi, és a szakvizsga után, még egy év technikumra is maradtam az iskolában. Ekkor már rendes fizetésért dolgoztam, és azt gondolom, meg is voltam fizetve. Nem is vágytam ennél többre, volt egy jó munkahelyem, jó keresetem, mindek is mentem volna máshová.

Pár év után kezdtem azt érezni, hogy ez kevés, és nem ragadhatok itt le, szükségem van új kihívásra. Ki kell próbálni magamat, hogy megállom-e a helyemet máshol is?

Az egyik barátom említette meg, a sörözésünk alkalmával, hogy azon gondolkodik, hogy kimenne külföldre dolgozni. Mondtam is neki, mindek akar kimenni, talál itthon is másik melót ha akar, nem kell rögtön mérföldekre mennie.

Persze addig-addig mondogatta, míg én is elkezdtem rajta gondolkodni! Hiszen, új kihívást akartam magamnak, új dolgokat kipróbálni, miért is ne lehetne ez?

Rengeteg ausztriai állást találtam ezen az oldalon, ami nekem pont meg is felet.

Végül úgy döntöttem, hogy sok-sok év után, elhagyom a megszokott utamat, és újat keresek magamnak.

pertisau-340209_1280Nem bántam meg. Egy síparadicsomba kerültem, rengeteg szoba van, 3 csillagos a hotel, ahol rengeteg érdekes emberrel találkozom nap, mint nap. Sőt vannak visszatérő vendégeink, akik már megismernek engem is, meg persze én is őket, és ez jó érzéssel tölt el, mikor kezet nyújtva jönne! Utólag értékelve a dolgokat, azt gondolom, jó lépés volt. Sokszor érdemes új dolgokba belevágni, az újat kipróbálni.