Posted on

Gyerekkorom legviccesebb kirándulása

Ara nem emlékszem pontosan hogy hányadikas lehettem, de talán 3. vagy 4. osztályos. Jött a szokásos tavaszi jó idő, és a kirándulás téma…

Az úti cél

A hosszas szülői értekezlet után, anyám mosolyogva jött haza, hogy a veszprémi állatkertbe megyünk majd kirándulásra, pár hét múlva. Igaz voltunk már ott, két éve is, és el tudtam volna képzelni, hogy máshová menjünk, mondjuk egy kalandparkba, vagy valami hasonlót, de ez van, elfogadtam.

Tavasz vége felé volt kiírva a kirándulás napa, mondjuk abból a szempontból jó, hogy nem olyan nagyon melegben megyünk, hanem a kellemes tavaszi időben. Minden osztálytársam jött, és pár szülő is csatlakozott a kiránduláshoz.

bus-361411_1280A bérelt buszunk pontosan érkezett, az iskolától nem messze lévő, nagy autós parkolóba. A hangja nem a legszuperebb volt, és nem is a legmodernebb busz volt az, de reméltük, hogy nem esik majd szét alattunk. Már majdnem odaértünk a veszprémi leágazóhoz, mikor egy nagy csattanásra lettünk figyelmesek. Persze, mindenki megijedt, rögtön szóltak is hogy nem kell pánikba esni, csak a busz kapott defektet, és annak volt ekkora hangja.

Nem tudom mennyi ideig tartott a kerék csere, de nekem óráknak tűnt. Jól indul a kirándulás is, gondoltam magamban. Baromira untuk magunkat, de végre elindultunk az úti célunk felé, és fél óra múlva már ott is voltunk.

A buszról lefelé szedelőzködve, persze a kerék volt a téma mindenkinél. Az állatkert jó volt, de kissé unalmas is. Persze mindig örül az ember, ha lát ritka állatokat, mint az oroszlán, tigris, elefánt, vagy zsiráf, de sokadszorra ugyanazt megnézni, nem túl nagy öröm. Nem baj, már mindegy, majd talán jövőre máshová megyünk.

Talán 4 óra lehetett, mikor elindultunk hazafelé. Mindenki elvolt magával, a halk beszélgetésen át, a chipses zacskó zörgésén kívül sokat nem lehetett hallani. Volt, aki be is aludt, hiszen kellemesen sütött a tavaszi nap be az ablakon, melegített bent mindent, és kissé megfáradt testünknek ez pont megfelelő volt, mint egy puha takaró.

Szerintem én is bealudhattam kicsit, mikor egy nagy durranásra riadtam fel. Na, már megint mi van gondoltam magamban, és még jó, hogy nem jött ki hang a számon.

Nem fogjátok elhinni mi történt! Újabb defekt! Egy napra kettő is, igencsak soknak bizonyult.

Az hagyján, hogy mindez az autópályán történt, még véletlenül sem máshol, így le sem szállhattunk a buszról. Rohadt unalmas volt ismét az egész.

Egyfolytában kérdezgettük, hogy akkor most mi lesz, mi fog történni, mert persze még egy kerekünk nem volt. Nem hiszem el, csak mi lehetünk ennyire szerencsétlenek, hogy egy nap, két defektünk legyen.

A sofőr gyorsan telefonálgatni kezdett, hogy mi tevőek legyenek? Hosszas tétlenkedés, és várakozás után kiderült, hogy küldenek egy felmentő buszt, ez hoz másik pótkereket is a busznak. Mi átszállunk abba a buszba, hogy ne kelljen még a kerékcserlét is megvárnunk.

Persze, ez nem a sofőr hibája volt, ő igyekezett minden tőle telhetőt megtenni. Hazafelé menet, míg várakoztunk, kiengedtek minket egy autópálya melletti szántóföldre szaladgálni, miután már nem bírtunk a buszon megülni a hátsonkon. Ez azért felemelő érzés volt, a buszon való unalmas ücsörgés után.

A kirándulás elfogadható volt, a szerencsés buszbérlésnek köszönhetően, épségben hazaértünk.

Unalmasnak nem mondanám a kirándulásunkat, de remélem, hogy legközelebb azért szerencsésebbek leszünk, ami a kerekeket illeti.