Mire én már vehettem magamnak egy konyhabútort olcsón a legtöbb kortársam még a megfelelő képzést sem találta meg önmaga számára

Sajnos manapság nagyon nehéz dolog az embernek elhelyezkednie és boldogulnia az oktatási rendszerben. Ennek több oka is van, de a legnagyobb probléma az, hogy a többség, aki már túljutott életének ezen a szakaszán vagy csak szimplán nem érintett a dologban teljesen el is kerüli a témát. Pedig ez a legrosszabb dolog, amit tehetünk, hiszen az oktatásban nem csupán (a valóban jelenlevő) szenvedést kell megleljük, hanem azt is, hogy ez bizony a jövőnk záloga. Akár egyetemre megyünk, akár szakmát tanulunk, akár egy OKJ-s képzésen veszünk részt mielőtt munkába állunk ne igazán vannak meg azok a lehetőségek, amik szerintem szükségesek lennének ahhoz, hogy aki elvégez egy adott tanfolyamot ne úgy álljon munkába már rögtön mint egy kiégett 70 éves. Sajnos rengeteg az elvárás már általános iskolától kezdve és nem is igazán tudják mindezt teljesíteni a gyerekek. Persze erre mindig az a válasz jön az idősebb generációtól, hogy ők bizony mindezt simán túlélték. Ezzel nem vitatkozok, hiszen nem voltam ott, azonban azt is látni kell, hogy a két világ még csak nüanszaiban sem hasonlít egymásra. Ami egykoron elég volt egy teljes életre való biztos állás megszerzéséhez az manapság bizonyos esetekben néhány éven belül elévül vagy továbbképzést igényel. Nagyon nehéz az embernek megtalálnia a helyét ebben a rohanó, kiszipolyozó és folyton változó világban. A legtöbben azért nem mernek belevágni semmibe sem, mert nem látják a dologban a perspektívát. Persze ez csak az egyik oldala az érmének, az is ott van, hogy olyan alacsonyak az alapbérek, hogy nem is igazán tudja eldönteni az ember, hogy mi éri meg jobban, várni még egy kicsit hátha felbukkan valami jó lehetőség a láthatáron és addig még egy kicsit összeszorítja a nadrágszíjat vagy menjen el teljesen nonszensz pénzekért napi 12 órákra. Nos igen, nem könnyű…

Az én szerencsém az, hogy mindig is egy olyan szakma felé vonzódtam és igyekeztem is minél előbb bekerülni ide, ami mondhatni nem része ennek a körforgásnak. Színészként és zenészként egészen más feladataim voltak fiatalon, nem kellett annyira komolyan belemennem az itt említett problémák elhárításába, ami hatalmas könnyebbség egy fiatal pályakezdő számára. Persze a művészi világban aztán sosem volt könnyű az érvényesülés, de ezt sikerült valahogy áthidalnom alázatos munkával és kellő mennyiségű ismeretség megkötésével. És ezzel el is érkeztünk egy másik problémához, ami nem más mint az, hogy nem mutatják be nekünk a legtöbb lehetőséget a pályaválasztás terén. Sőt, már a nevelésbe sem kerül be az, hogy igazán komolyan átlássa az ember a lehetőségeket. Nekem teljesen a saját munkámba tellett megtalálni a lehetőségeket, amik végül elvezettek a célomig. Persze ezt annyira nem is bánom, hiszen így nincs az az érzése az embernek, hogy minden az ölébe hullott, hanem igenis megdolgozott érte, ám valahogy mégis jobban esett volna ha néha napján valaki vet rám egy baráti pillantást és azt mondja, hogy „ez igen, szerintem neked van ebben jövőd”. Na mindegy…

Így is azt gondolom, hogy szerencsés vagyok, mert legalább tudtam mit akarok, megvoltak hozzá a képességeim és mentem is a dolgai után. Azonban azoknak, akinek hosszú éveket kell mindezt keresni, mire rátalál és közben ezer helyen jár, ahol elutasítás várja, nos őket azért sajnálom. Mire én már megengedhettem magamnak, hogy vegyek a lakásomba egy konyhabútort olcsón ők jó esetben elkezdhettek arra az egyetemre vagy képzésre járni, ami igazán érdekelte őket. Szerintem ez igen elkeserítő, de sajnos nincs mit tenni. Ilyen világban élünk és ebbe bele van kódolva mindez, ha változtatni szeretnénk rajta, akkor az egész világot kell alapjaiban megváltoztatni, addig pedig nincs jobb amit tehetünk, minthogy megyünk előre és minél jobban álljuk a sarat.